Fenyő Márta gondolatai a polarizált fényről:
„Kutatásaim során és milliónyi beteg ember gyógyulását látva arra a következtetésre jutottam, hogy a polarizált fény olyan rendkívüli hatást képes kifejteni az élő szervezetekre ― mind a növényekre, mind az állatokra, mind az emberekre ―, melyhez fogható hatásra az egyszerű természetes fény nem képes. Veszem magamnak a bátorságot, hogy ennek magyarázatát a földi élet keletkezéséig kíséreljem meg visszavezetni.
Arra gondoltam, hogy a kezdet kezdetén, sok millió évvel ezelőtt, amikor a Földön nyoma sem volt az életnek, és felszínét túlnyomó részben tengerek borították, a szárazföld csak piciny szigetek formájában volt jelen…
Egy ilyen kicsiny szigetre rávetődött a Napnak a víz felszínéről visszavert fénye, ami már akkor is engedelmeskedett a fizika törvényeinek, és ez lineárisan polarizált fény volt.
E visszavert fény elektromágneses tere úgy rendezte egymáshoz képest az ott talált egyszerű szervetlen molekulákat, hogy azok éppen spirál alakot öltöttek, így alapjául szolgáltak az élet, az öröklődés alapját képező kettős spirálnak.
Ugyanígy feltételezem, hogy a visszavert fény nemcsak a szárazföldön, hanem a víz belsejében is létrehozta ezeket a molekulakapcsolódásokat, mely alapjául szolgált mind a szárazföldi, mind a tengeri élővilág kialakulásának.
Nem vagyok filozófus, nem vagyok a Föld őstörténetének kutatója sem.
Ez csak egy gondolati játék, ami felmerült bennem és szeretném megosztani mindenkivel.