Az 1980 –as évek elején Fenyő Márta és kutatócsoportja felfedezte, hogy a polarizált fény minden élő biológiai rendszeren stimuláló hatást fejt ki, ami a humán alkalmazás esetében jelentős mértékben serkenti a szervezet öngyógyító képességét. Ez elsősorban a polarizált fény sejtregeneráló, sejtműködést javító, harmonizáló hatásával magyarázható.
A feltaláló csapatával kifejlesztette és létrehozta az emberi szervezet kezelésére alkalmas, első polarizált fényt kibocsátó lámpát, az EVOLITE – ot.
Miután a találmány licencét 1986–ban megvásárolta a Bioptron AG. nevű svájci cég, átkeresztelték a gyógyító lámpát BIOPTRON névre.
Ezért az első terápiás készülék a magyar találmány alapján végül Svájcból indult el világhódító útjára, amely azóta orvosok, kórházak, rendelőintézetek, magánrendelők és magánszemélyek nélkülözhetetlen gyógyító eszközévé vált az egész világon. Ezt a gyógyító lámpát ma már emberek milliói használják nagyon eredményesen.
A korábban gyártott, polarizált fényt kibocsátó fényforrásokkal korlátozott felületeket lehetett kezelni.. Az EVOLITE és a BIOPTRON lámpát sikeresen alkalmazták különféle bőrproblémák, sebek, ízületi gyulladások, sportsérülések, fejbőr- és hajproblémák esetében.
Fenyő Márta korábbi kutatási eredményei bizonyították, hogy a lokális kezeléseken felül óriási új lehetőségek nyílhatnak meg a polarizált fény-terápia előtt. A látványos lokális gyógyulások hátterében ugyanis a polarizált fény immunerősítő, vérkeringést fokozó, a sejtek oxigénellátását javító hatása áll.
Az utóbbi évek felismerései alapján egyetlen, viszonylag rövid időtartamú kezeléssel az emberi test teljes felületére kiterjeszthető ez a biológiai serkentő hatás .
A teljes emberi testfelület kezelésére is alkalmas fényforrás SENSOLITE néven vált ismertté.